2009. december 28., hétfő

József (film)

http://bookline.hu/product_images/180/F6091.JPG

József

(Joseph, 1995)

Jákob legkedvesebb fia, József már kisgyermek korában is kirítt testvérei sorából. Mikor ifjúkorában kiderül, hogy Isten csodálatos adományaként álomfejtői képességgel rendelkezik, végképp magára haragítja durva lelkű fivéreit, akik a kútba hajítják, majd eladják Egyiptomba rabszolgának. József azonban mindig bízik az isteni gondviselésben. Hitének köszönheti, hogy a rabszolgasorból először az egyiptomi testőrparancsnok, Putifár jobb kezévé lép elő, majd álomfejtései jóvoltából a fáraó első embere lesz. Megmenti Egyiptom népét és a saját családját az éhhaláltól és meg tud bocsátani azoknak, akik vétettek ellene.

A hit erejéről szóló örök érvényű történet Roger Young rendezésében Észak-Afrika és az Atlasz-hegység festői tájain elevenedik meg, olyan szereplőgárda tolmácsolásában, mint az Oscar-díjas Ben Kingsley (Gandhi, Schindler listája, A Lenin-vonat) Paul Mercurio (Kötelező táncok) és Monica Bellucci (A Passió, Asterix és Obelix: A Kleopátra küldetés). A film 1995-ben méltán nyerte el az Emmy-díjat.

Roger Young rendezésében Észak-Afrika és az Atlasz-hegység festői tájain elevenedik meg, olyan szereplőgárda tolmácsolásában, mint az Oscar-díjas Ben Kingsley (Gandhi, Schindler listája, A Lenin-vonat) Paul Mercurio (Kötelező táncok) és Monica Bellucci (A Passió, Asterix és Obelix: A Kleopátra küldetés). A film 1995-ben méltán nyerte el az Emmy-díjat.

Letöltés:


Nincsenek megjegyzések: