2012. január 11., szerda

Püspökök a levéltári restitúcióért

Püspökök a levéltári restitúcióért

Reggeli Újság
2012. január 11., szerda


A romániai katolikus püspökök kara levélben fordult az államfõhöz a levéltárakban található egyházi iratok visszaszolgáltatása ügyében. Arra kérik Traian Bãsescut, hogy haladéktalanul hirdesse ki a levéltári törvényt abban a módosított formában, ahogyan azt a román képviselõház 2011. november 8-án megszavazta. Ez a változat ugyanis végre lehetõséget nyújt arra, hogy a kommunista rezsim alatt jogtalanul és gyalázatos módon elbitorolt, elrabolt egyházi dokumentumok (köztük több száz éves, páratlan tudományos értékkel bíró javak) visszakerüljenek jogos tulajdonosaikhoz, mivel ez nemcsak a katolikusok óhaja és elvárása, hanem minden felekezeté. E lehetõség ellen a törvénymódosítás óta ultranacionalista, soviniszta alapvetésû politikai kampány indult Romániában, amelynek során ocsmány vádakkal illették az egyházakat mint úgymond a „román nemzeti történelem és örökség elsinkófálóit”, ami egyszerre felháborító és keresztényellenes magatartás. A püspökök kérik az államelnököt, hogy vessen ennek véget, írja alá a törvényt és utasítsa az illetékeseket az állami levéltárakban jogtalanul õrzött iratok kiadására. Jogállamról és demokráciáról mindaddig nem lehet beszélni ebben az országban, amíg a diktatúrában elkövetett aljasságokért nem kapnak teljes elégtételt és kárpótlást az egyházak.


Nincsenek megjegyzések: