2017. november 23., csütörtök

Imaheti program és füzet (2018)



IMAHÉT

A Krisztus-hívők egységéért

2018. január 21‑28.

„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” (2Móz 15,6)
Bibliaolvasás: 2Móz 15,1-21


1. nap: „Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!”
3Móz 19,33–34: „Szeressétek a jövevényeket, mint magatokat…”
Zsolt 146: „Az Úr őrzi a jövevényeket…”
Zsid 13,1–3: „Mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.”
Mt 25,31–46: „… jövevény voltam, és befogadtatok…”

2. nap: „Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem szeretett testvéredet…”
1Móz 1,26–28: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására.”
Zsolt 10,1–10: „Uram, miért állsz oly távol?”
Filem 1,16: „Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet:… szeretett testvéred.”
Lk 10,25–37: Az irgalmas szamaritánus

3. nap: „Tested a Szentlélek temploma.”
2Móz 3,4–10: „Isten megszabadítja azokat, akik nyomorúságban vannak.”
Zsolt 24,1–6: „Uram, mi vagyunk az a nemzedék, akik hozzád folyamodunk.”
1Kor 6,9–20 „… dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”
Mt 18,1–7: „Jaj a világnak a botránkozások miatt!”

4. nap: Remény és gyógyulás
Ézs 9,2–7a: „Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége…”
Zsolt 34,1–14: „… törekedj békességre és kövesd azt!”
Jel 7,13–17: „… Isten letöröl szemükről minden könnyet.”
Jn 14,25–27: „Békességet hagyok nektek…”

5. nap: „Hallgasd, összetört népem kiáltása hangzik messze földről…”
5Móz 1,19–35: „Istenetek, az Úr előttetek jár és gondotokat viseli.”
Zsolt 145,9–20: „Az Úr támogat minden elesettet.”
Jak 1,9–11: „A gazdag úgy fog elmúlni, mint a mező virága.”
Lk 18,35–43: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”

6. nap: A másik hasznára tekintsünk
Ézs 25,1–9: „… vigadjunk és örüljünk szabadításának.”
Zsolt 82: „Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát…”
Fil 2,1–4: „… senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”
Lk 12,13–21: „... őrizkedjetek minden kapzsiságtól…”

7. nap: Építs családot otthon és az egyházban
2Móz 2,1–10: Mózes születése
Zsolt 127: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.”
Zsid 11,23–24: Mózest rejtegették a szülei, mert látták, hogy a gyermek szép volt.
Mt 2,13–15: József „… felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.”

8. nap: „Összegyűjti a szétszórtakat… a föld négy széléről.”
Ézs 11,12–13: „Efraim nem irigykedik Júdára, és Júda sem lesz Efraim ellensége.”
Zsolt 106,1–14; 43–48: „gyűjts össze, hogy hálát adhassunk szent nevednek…”
Ef 2,13–19: „… lebontotta az elválasztó falat…”
Jn 17,1–12: „… én megdicsőíttettem őbennük.”


Imaheti füzet letöltése (pdf):
Forrás:  Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT)



2017. november 6., hétfő

Imaheti program (2018)

Imahét a Krisztus-hívők egységéért

2018



„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” (2Móz 15,6)

Bibliaolvasás: 2Móz 15,1-21

(Nem hivatalos fordítás!)

1. nap – Szeressétek a jövevényt, mint magatokat, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban
3Móz 19,33-34 Szeressétek a jövevényt, mint magatokat
Zsolt 146 Az Úr őrzi a jövevényeket
Zsid 13,1-3 Egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg
Mt 25,31-46 Jövevény voltam, és befogadtatok

2. nap – Nem mint rabszolga, hanem mint szeretett testvér
1Móz 1,26-28 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra
Zsolt 10,1-10 Uram, miért állsz oly távol?
Filem 1 Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem mint szeretett testvéred
Lk 10,25-37 Az irgalmas samaritánus példázata

3. nap – Testetek a bennetek levő Szentlélek temploma
2Móz 3,4-10 El is megyek, hogy kimentsem őket
Zsolt 24,1-6 Ilyen az a nemzedék, amely Jákób Istenének orcáját keresi
1Kor 6,9-20 Dicsőítsétek tehát Istent testetekben!
Mt 18,1-7 Jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!

4. nap – Remény és gyógyulás
Ézs 9,2-7a Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége
Zsolt 34,1-14 Törekedj békességre, és kövesd azt!
Jel 7,13-17 Isten letöröl szemükről minden könnyet
Jn 14,25-27 Békességet hagyok nektek

5. nap – Népem kiáltása hangzik messze földről
5Móz 1,19-35 Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, vitt téged
Zsolt 145,9-20 Támogat az Úr minden elesettet
Jak 1,9-11 Mert elmúlik mindez, mint a mező virága
Lk 18,35-43 Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!

6. nap – Mindenki a mások hasznát is nézze
Ézs 25,1-9 Vigadjunk és örüljünk szabadításának!
Zsolt 82 Szolgáltassatok igazságot az elesettnek és szűkölködőnek!
Fil 2,1-4 Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is
Lk 12,13-21 Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól!

7. nap – Közösségépítés a családban és az egyházban
2Móz 2,1-10 Mózes születése
Zsolt 127 Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
Zsid 11,23-24 Hit által rejtegették Mózest… mert látták, hogy szép a gyermek
Mt 2,13-15 József felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba

8. nap – Összegyűjti a szétszórtakat a föld négy széléről
Ézs 11,12-13 Efraim nem irigykedik Júdára, Júda sem lesz Efraim ellensége
Zsolt 106,1-4;43-48 Gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek!
Ef 2,13-19 Lebontotta az elválasztó falat
Jn 17,1-12 Megdicsőíttetem őbennük


Week of Prayer for Christian Unity — World Council of Churches