Szeretetéhség, kommunikációéhség
Üzenet a szorongó világban
168 óra
2009. december 25.
Igen, ránk vetül egyfajta politikai árnyék, és ez nem szerencsés. A szószék nem lehet múlékony és mulandó politikai pártoké, csak Isten igéjéé. Ha engem magánemberként megkérdez valaki, akkor elmondom a politikai véleményemet is, de a szószéken nem tehetem meg - mondja a 168 Óra Online-nak Berkesi Gábor református lelkész.
Mivel épp most zárul a Kálvin-év, úgy ildomos, hogy református templomban is készüljön karácsonyi interjú. A szándék megvan az újságíróban, de az bizony zavarja, hogy van olyan kálvinista templom is a fővárosban, ahol árpádsávval masíroznak. Hogy néhány egyházi ember közszereplésének „köszönhetően” ehhez a valláshoz ma Magyarországon a jobboldaliság, sőt a szélsőjobb képzete tapad. Holott egy vallásnak nem a pártokról vagy a politikáról kellene szólnia. Az újságírónak eszébe jut, hogy, hogy Bächer Iván író milyen kedvcsinálóan mutatta be könyvében a főváros XIII. kerületében található Pozsonyi úti Hálaadás templomot. Az ott leírtak alapján ez biztos nem a kirekesztés, hanem a tolerancia háza, gondolja az újságíró, és időpontot kér.
– Az ötszáz éve született Kálvin Jánosnak, az európai gondolkodás megteremtőjének egyik markáns tanítása, hogy emberben, embertársban, értékben gondolkodni – mondja a Duna parti templom lelkésze, Berkesi Gábor. – Genf városában, Európában először, teljes polgárjogot kapott, aki ott elfogadta a genfi törvényeket, a városért kész volt tenni. Ez az én felfogásom, és nagyon sokunké. Igen, ránk vetül egyfajta politikai árnyék, és ez nem szerencsés. A szószék nem lehet múlékony és mulandó politikai pártoké, csak Isten igéjéé. Ha engem magánemberként megkérdez valaki, akkor elmondom a politikai véleményemet is, de a szószéken nem tehetem meg. Jár hozzánk tudtommal többféle felfogású ember. Jézus sem kért papírt, igazolást, hogy ki hova tartozik, hanem azt mondta: „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.”
Többen mondják, hogy a szolidaritást, a szegények, elesettek segítését hirdető keresztyénség baloldali szellemiségű.
– Az, hogy baloldali, az a keresztyénység találmánya, ezelőtt kétezer éve jött spontán. Fontossá vált az embertársunkra való figyelés, hogy egyenlő esélyt adjunk mindenkinek. Mi máig ezt az alapállást próbáljuk követni. Sajnos ma lefedik a pártok az eszméket, mindenki pártban gondolkodik. Pedig lehetek egyben markánsan baloldali és nemzeti is. Ugyanakkor vallom azt, hogy aki a nemzetét szereti, az nem mind jobboldali a mai Magyarországon. Magyarországért tenni valamit, az megint nem pártkérdés, hanem érzelem, kötődés és lehetőség kérdése.
Az emberek általában kötődnek a szülőföldjükhöz, lakóhelyükhöz, környezetükhöz, de nem verik a mellüket, hogy ezt bizonygassák. Viszont könnyen megkapják bizonyos csoportoktól, hogy nemzetietlenek, hazaárulók.
– Nagy ajándék a hit világában is nem mindent szívre venni. Hogy ki mit tesz, hogy döngeti a mellét szánalmas módon, az az ő dolga. Fájni fáj, nem örülök neki, mert árt a magyarság közös ügyének. A fontos az, hogy én az őrhelyemen helyt tudjak állni, a magam munkáját el tudjam végezni. Ugyanakkor nem tartom ellenszenvesnek, ha nemzeti ünnepen kimegyünk, ünnepelünk, majd hazamegyünk, és folytatjuk a munkánkat. Gond akkor van, ha valaki számára az utca valamiféle eszköz kíván lenni a felforgatásra, rendbontásra. Az is érthető, ha egy bezárásra ítélt kis vidéki üzem dolgozói tiltakozó táblákkal demonstrálnak, ne vegyék el a munkájukat, mert dolgozni szeretnének. Joguk van hozzá, ha ablakot nem törnek be, kocsit nem borítanak fel, mert erről szól a demokrácia.
Hogyan tudnak segíteni a rászorulókon? Mert amikor valaki már egy aluljáróban fekszik, akkor első a tűzoltás: azaz a forró tea meg a takaró. Mit lehet tenni, hogy hogy ne jusson el idáig, hogy ne csússzon le?
– Lehetőségeink nagyon korlátozottak. Mint egyházközség önellátóak vagyunk. Jönnek a kőkemény számlák: távfűtés, villany, ki kell fizetni a béreket. Jó, hogy nem függünk semmiféle kormánytól, de ennek fejében ugyanakkor kicsi a lehetőségünk is. Mi az aluljárókban legfeljebb csak ragtapasz szintjén segíthetünk. Ha csak azokkal tudunk valamilyen úton-módon foglalkozni, akiket ismerünk, már az sem kevés. Mire gondolok? Temetés kapcsán bekerül egy család a látóterünkbe. Nem járnak templomba, de tudunk róluk, nehéz sorsú emberek. Ezt a réteget próbáljuk megszólítani. Szerintem a legfontosabb ebben a munkában a kommunikáció. Valakihez elmegyünk, és meghökken: „Tudnak rólunk? Mi kellünk valakinek?” Viszünk egy jelképes csomagocskát, mert többre nem futja. Van, aki azt mondta: „Ne tessék hozni semmit. Csak telefonáljon néha rám, hogy hogy vagyok.” Tíz emberből kilenc ezt, a kommunikációt igényli. Szeretetéhség, kommunikációéhség: látszólag apróság, hiszen a zsebén nem könnyít. Valójában mégis a legfőbb igény: hogy kellek valakinek, fontos vagyok. Jár a templomunkba egy neves értelmiségi. Amikor tréfásan azt mondja, hogy na, holnap sem megyek a pszichológusomhoz, akkor tudom, hogy nem dolgoztunk hiába. Persze, félre nem értsen, nem a pszichológussal vetélkedünk.
A magyar lelkész szóban benne van a lélek, hogy lelkekkel foglalkozik. És amíg nem létezett a pszichológusi hivatás, addig jórészt a közösség papjára hárult ez a feladat is.
– Ez nagyon fontos kérdés. Sajnos gyakori, hogy a szószéken egy pályakezdő fiatalember önmaga nagypapájává silányul tartásában, hanghordozásában, a szigorú arcával, mert úgy véli, ettől református. Nem igaz, hallatlan nagy tévedés. Ez a fajta modor bizony sokaknak nem kell, nekem sem kellene, ha ott ülnék. Ami tehát fontos: emberi hangon vigasztalást hirdetni, utat találni a mai ember gondolkodásához. Úgy prédikálni, igét hirdetni, beszélgetni, hogy a hívekhez valóban eljusson az üzenet. Rossz üzenet a szószék a mindenható magaslata, fárasztó felnézni, ezért van az, hogy sok lelkész már lent, az Úr Asztalánál hirdeti az igét. Jó pár száz évig kényelmesen el tudtunk éldegélni, mi, reformátusok, mert az emberek jártak templomba, függetlenül attól, hogy értették-e a lelkész szavait vagy nem, mert olyan volt a korszellem. Hát, most más a korszellem. Kaptunk egy választ, hogy nem jövünk, ez ehetetlen tápláléknak bizonyult, nem kell.
Milyen közösség formálódik a parókián?
– Ezt látom az egyik legfőbb értéknek, a kialakuló közösséget. Ha valaki bejön hozzánk, mert behozza a gyásza, vagy épp erre járt, és otthon meg áll a családi balhé, leültetjük, kap egy csésze tehát, ha szívesen válaszol, kérdezgetjük. Érezze azt, hogy itt fészekmeleg várja őt. Nem kérdezzük, hogy eddig hol voltál, amikor jössz legközelebb, miért nem jársz gyakrabban. Sok fáradt, bezárt ember keresi a közösséget, a fészekmeleget. Van, aki elhozza megkereszteltetni a gyerekét, de semmi több. Ám amikor a gyermek öt-hatéves lesz, és eljön a gyerekórára, a családi délutánokra, vele tart valaki a családból. Most adventkor is tartottunk kézműves foglalkozást, ajándékkészítéssel. Legalább annyi nagyszülő hajtogatott, öntötte átszellemült arccal a gyertyát, mint gyerek. Van egy felnőtt konfirmációs előkészítőnk, de ez csak a neve. Valójában mindenkit várunk, aki érdekel a Biblia, azt is, aki ellenkezik, aki nem tudja elhinni, aki másképp gondolkodik. Ebben a lelki-szellemi műhelyben nagyon jóízűket beszélgetünk.
Mi lehet a karácsony üzenete annak, aki nem hívő, vagy csupán csak nagyobb ünnepeken jár a templomban, vagy netán betévedt az istentiszteletre?
Szerintem ugyanaz. Önmagában az Igét nem kell félteni, az fennmarad, pedig sokan próbálták az megszüntetni, a római császárokkal kezdődően. A Szentírás a világ valamennyi nyelvén létezik. A karácsony sok mindent hordoz önmagában az evangéliumon túl is. Itt a négy „Ne félj!” például. Ez párt-, ország- és kontinenssemleges ne félj. Ne félj, Zakariás, ne félj, Mária, ne fél,j József, ne féljetek pásztorok. Ez az üzenet a szorongó mai világban: azért ne félj, mert az Úr veled van. Vagy nézzük meg ezt a karácsonyi tablót: ott vannak benne a kor megvetett, lenézett, többségében – bocsánat – zabigyerek pásztor segédmunkásai, ott a Nobel-díjas csillagászcsapat, az aggastyán Simeon, az időa Anna próféta asszony, középen a szakmunkás József, és a kamaszlányka Mária: valahol benne van az egész világ. Nem csupán egy rétegnek az ünnepe, az úri világé, vagy a szegényeké. Mindenki részese ennek az örömnek. És öröm pedig hiánycikk manapság Európában, de az egész világon is.
Üzenet a szorongó világban
168 óra
2009. december 25.
Igen, ránk vetül egyfajta politikai árnyék, és ez nem szerencsés. A szószék nem lehet múlékony és mulandó politikai pártoké, csak Isten igéjéé. Ha engem magánemberként megkérdez valaki, akkor elmondom a politikai véleményemet is, de a szószéken nem tehetem meg - mondja a 168 Óra Online-nak Berkesi Gábor református lelkész.
Mivel épp most zárul a Kálvin-év, úgy ildomos, hogy református templomban is készüljön karácsonyi interjú. A szándék megvan az újságíróban, de az bizony zavarja, hogy van olyan kálvinista templom is a fővárosban, ahol árpádsávval masíroznak. Hogy néhány egyházi ember közszereplésének „köszönhetően” ehhez a valláshoz ma Magyarországon a jobboldaliság, sőt a szélsőjobb képzete tapad. Holott egy vallásnak nem a pártokról vagy a politikáról kellene szólnia. Az újságírónak eszébe jut, hogy, hogy Bächer Iván író milyen kedvcsinálóan mutatta be könyvében a főváros XIII. kerületében található Pozsonyi úti Hálaadás templomot. Az ott leírtak alapján ez biztos nem a kirekesztés, hanem a tolerancia háza, gondolja az újságíró, és időpontot kér.
– Az ötszáz éve született Kálvin Jánosnak, az európai gondolkodás megteremtőjének egyik markáns tanítása, hogy emberben, embertársban, értékben gondolkodni – mondja a Duna parti templom lelkésze, Berkesi Gábor. – Genf városában, Európában először, teljes polgárjogot kapott, aki ott elfogadta a genfi törvényeket, a városért kész volt tenni. Ez az én felfogásom, és nagyon sokunké. Igen, ránk vetül egyfajta politikai árnyék, és ez nem szerencsés. A szószék nem lehet múlékony és mulandó politikai pártoké, csak Isten igéjéé. Ha engem magánemberként megkérdez valaki, akkor elmondom a politikai véleményemet is, de a szószéken nem tehetem meg. Jár hozzánk tudtommal többféle felfogású ember. Jézus sem kért papírt, igazolást, hogy ki hova tartozik, hanem azt mondta: „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.”
Többen mondják, hogy a szolidaritást, a szegények, elesettek segítését hirdető keresztyénség baloldali szellemiségű.
– Az, hogy baloldali, az a keresztyénység találmánya, ezelőtt kétezer éve jött spontán. Fontossá vált az embertársunkra való figyelés, hogy egyenlő esélyt adjunk mindenkinek. Mi máig ezt az alapállást próbáljuk követni. Sajnos ma lefedik a pártok az eszméket, mindenki pártban gondolkodik. Pedig lehetek egyben markánsan baloldali és nemzeti is. Ugyanakkor vallom azt, hogy aki a nemzetét szereti, az nem mind jobboldali a mai Magyarországon. Magyarországért tenni valamit, az megint nem pártkérdés, hanem érzelem, kötődés és lehetőség kérdése.
Az emberek általában kötődnek a szülőföldjükhöz, lakóhelyükhöz, környezetükhöz, de nem verik a mellüket, hogy ezt bizonygassák. Viszont könnyen megkapják bizonyos csoportoktól, hogy nemzetietlenek, hazaárulók.
– Nagy ajándék a hit világában is nem mindent szívre venni. Hogy ki mit tesz, hogy döngeti a mellét szánalmas módon, az az ő dolga. Fájni fáj, nem örülök neki, mert árt a magyarság közös ügyének. A fontos az, hogy én az őrhelyemen helyt tudjak állni, a magam munkáját el tudjam végezni. Ugyanakkor nem tartom ellenszenvesnek, ha nemzeti ünnepen kimegyünk, ünnepelünk, majd hazamegyünk, és folytatjuk a munkánkat. Gond akkor van, ha valaki számára az utca valamiféle eszköz kíván lenni a felforgatásra, rendbontásra. Az is érthető, ha egy bezárásra ítélt kis vidéki üzem dolgozói tiltakozó táblákkal demonstrálnak, ne vegyék el a munkájukat, mert dolgozni szeretnének. Joguk van hozzá, ha ablakot nem törnek be, kocsit nem borítanak fel, mert erről szól a demokrácia.
– Lehetőségeink nagyon korlátozottak. Mint egyházközség önellátóak vagyunk. Jönnek a kőkemény számlák: távfűtés, villany, ki kell fizetni a béreket. Jó, hogy nem függünk semmiféle kormánytól, de ennek fejében ugyanakkor kicsi a lehetőségünk is. Mi az aluljárókban legfeljebb csak ragtapasz szintjén segíthetünk. Ha csak azokkal tudunk valamilyen úton-módon foglalkozni, akiket ismerünk, már az sem kevés. Mire gondolok? Temetés kapcsán bekerül egy család a látóterünkbe. Nem járnak templomba, de tudunk róluk, nehéz sorsú emberek. Ezt a réteget próbáljuk megszólítani. Szerintem a legfontosabb ebben a munkában a kommunikáció. Valakihez elmegyünk, és meghökken: „Tudnak rólunk? Mi kellünk valakinek?” Viszünk egy jelképes csomagocskát, mert többre nem futja. Van, aki azt mondta: „Ne tessék hozni semmit. Csak telefonáljon néha rám, hogy hogy vagyok.” Tíz emberből kilenc ezt, a kommunikációt igényli. Szeretetéhség, kommunikációéhség: látszólag apróság, hiszen a zsebén nem könnyít. Valójában mégis a legfőbb igény: hogy kellek valakinek, fontos vagyok. Jár a templomunkba egy neves értelmiségi. Amikor tréfásan azt mondja, hogy na, holnap sem megyek a pszichológusomhoz, akkor tudom, hogy nem dolgoztunk hiába. Persze, félre nem értsen, nem a pszichológussal vetélkedünk.
A magyar lelkész szóban benne van a lélek, hogy lelkekkel foglalkozik. És amíg nem létezett a pszichológusi hivatás, addig jórészt a közösség papjára hárult ez a feladat is.
– Ez nagyon fontos kérdés. Sajnos gyakori, hogy a szószéken egy pályakezdő fiatalember önmaga nagypapájává silányul tartásában, hanghordozásában, a szigorú arcával, mert úgy véli, ettől református. Nem igaz, hallatlan nagy tévedés. Ez a fajta modor bizony sokaknak nem kell, nekem sem kellene, ha ott ülnék. Ami tehát fontos: emberi hangon vigasztalást hirdetni, utat találni a mai ember gondolkodásához. Úgy prédikálni, igét hirdetni, beszélgetni, hogy a hívekhez valóban eljusson az üzenet. Rossz üzenet a szószék a mindenható magaslata, fárasztó felnézni, ezért van az, hogy sok lelkész már lent, az Úr Asztalánál hirdeti az igét. Jó pár száz évig kényelmesen el tudtunk éldegélni, mi, reformátusok, mert az emberek jártak templomba, függetlenül attól, hogy értették-e a lelkész szavait vagy nem, mert olyan volt a korszellem. Hát, most más a korszellem. Kaptunk egy választ, hogy nem jövünk, ez ehetetlen tápláléknak bizonyult, nem kell.
Milyen közösség formálódik a parókián?
– Ezt látom az egyik legfőbb értéknek, a kialakuló közösséget. Ha valaki bejön hozzánk, mert behozza a gyásza, vagy épp erre járt, és otthon meg áll a családi balhé, leültetjük, kap egy csésze tehát, ha szívesen válaszol, kérdezgetjük. Érezze azt, hogy itt fészekmeleg várja őt. Nem kérdezzük, hogy eddig hol voltál, amikor jössz legközelebb, miért nem jársz gyakrabban. Sok fáradt, bezárt ember keresi a közösséget, a fészekmeleget. Van, aki elhozza megkereszteltetni a gyerekét, de semmi több. Ám amikor a gyermek öt-hatéves lesz, és eljön a gyerekórára, a családi délutánokra, vele tart valaki a családból. Most adventkor is tartottunk kézműves foglalkozást, ajándékkészítéssel. Legalább annyi nagyszülő hajtogatott, öntötte átszellemült arccal a gyertyát, mint gyerek. Van egy felnőtt konfirmációs előkészítőnk, de ez csak a neve. Valójában mindenkit várunk, aki érdekel a Biblia, azt is, aki ellenkezik, aki nem tudja elhinni, aki másképp gondolkodik. Ebben a lelki-szellemi műhelyben nagyon jóízűket beszélgetünk.
Mi lehet a karácsony üzenete annak, aki nem hívő, vagy csupán csak nagyobb ünnepeken jár a templomban, vagy netán betévedt az istentiszteletre?
Szerintem ugyanaz. Önmagában az Igét nem kell félteni, az fennmarad, pedig sokan próbálták az megszüntetni, a római császárokkal kezdődően. A Szentírás a világ valamennyi nyelvén létezik. A karácsony sok mindent hordoz önmagában az evangéliumon túl is. Itt a négy „Ne félj!” például. Ez párt-, ország- és kontinenssemleges ne félj. Ne félj, Zakariás, ne félj, Mária, ne fél,j József, ne féljetek pásztorok. Ez az üzenet a szorongó mai világban: azért ne félj, mert az Úr veled van. Vagy nézzük meg ezt a karácsonyi tablót: ott vannak benne a kor megvetett, lenézett, többségében – bocsánat – zabigyerek pásztor segédmunkásai, ott a Nobel-díjas csillagászcsapat, az aggastyán Simeon, az időa Anna próféta asszony, középen a szakmunkás József, és a kamaszlányka Mária: valahol benne van az egész világ. Nem csupán egy rétegnek az ünnepe, az úri világé, vagy a szegényeké. Mindenki részese ennek az örömnek. És öröm pedig hiánycikk manapság Európában, de az egész világon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése